MEGTEKINTÉS

Formula E

A DS Automobiles és a PENSKE AUTOSPORT szövetsége

A második generációs DS E-TENSE FE versenyautókkal aratott számos siker után a DS Automobiles az ABB FIA Formula-E világbajnokság következő négy szezonjára szövetségre lép a PENSKE AUTOSPORT-tal.

A DS PENSKE Formula-E csapat rangos versenyzőpárosában Stoffel Vandoorne-t, a címvédő világbajnokot és Jean-Eric Vergne-t, a sportág egyetlen kétszeres bajnokát üdvözölhetjük.

Az energetikai átállás egyik meghatározó szereplőjének számító DS Automobiles volt az egyik első gyártó, amelyik a DS Performance-szal elkötelezte magát a Formula-E versenyzés mellett. A DS versenyszekciójának az ökológiai lábnyom csökkentésére irányuló erőfeszítéseit a FIA 3 csillagos környezetvédelmi akkreditációval jutalmazta.

DS PERFORMANCE

A DS Performance versenyszekciót a DS Automobiles azzal a céllal hozta létre, hogy általa szert tegyen a villamos átállás felgyorsításához és ismertsége növeléséhez szükséges tapasztalatokra.

Ugyanígy a DS Performance által tervezett együléses új DS E-TENSE FE23 versenytapasztalatai is beépülnek majd az újabb generációs elektromos modellekbe. A PENSKE AUTOSPORT-tal szövetkezve a DS Automobiles a 2019-ben és 2020-ban megszerzett versenyzői és csapatbajnoki cím újbóli elnyerését tűzte ki célul.

DS E-TENSE FE23 GEN3

Ez a harmadik generációs, tisztán elektromos meghajtású, fekete-arany színekben pompázó együléses versenyautó amellett, hogy tökéletesen hozza a DS Automobiles stílusjegyeit, hatalmas technológiai ugrást képvisel.

Minden idők leggyorsabb Formula-E versenyautójáról van szó (max. sebessége városi pályán 280 km/h), mely a második generációnál 60 kg-mal könnyebb, és messze hatékonyabb: a futamok során felhasznált energia több mint 40%-a a fékezéskor történő visszatáplálásból származik.

Harmadik generációs versenyautó

A megnövekedett teljesítményű (250 kW helyett 350 kW) DS E-TENSE FE23 négykerék-meghajtással rendelkezik. Az új első meghajtóegység további 250 kW-tal növeli a hátsó teljesítményt, a duplájára (600 kW) növelve ezzel a Gen2 modell energia-visszatermelési képességét. Az első hajtáslánc hozzáadásának köszönhetően ez az első hidraulikus hátsó fék nélküli együléses versenyautó.

Teljesítmény és hatékonyság

A DS Performance által fejlesztett hajtáslánc

  •  Maximális teljesítmény: 350 LE (476 LE)
  •  Maximális sebesség: 280 km/h (városi versenypályákra optimalizált)
  •  Fékek: Az új első meghajtóegység további 250 kW-ot tesz hozzá a hátsó 350 kW-hoz. Elektromos fékrendszer (Brake-By-Wire) mind a négy keréken.
  •  Fékezéskor bekövetkező energia-visszatermelés mértéke: 600 kW
  •  Az egy-egy futam során felhasznált energia 40%-a a fékezéskor bekövetkező visszatáplálásból származik.
 
Fenntarthatóság

A beszállító szerint a Gen3 akkumulátorok a valaha készült legfejlettebb és leghosszabb élettartamú akkumulátorok közé tartoznak. Környezetbarát forrásból származó ásványi anyagokból készülnek, az akkumulátorcellákat pedig élettartamuk végén újrahasznosítják.

Említésre méltó továbbá, hogy egy versenyautó esetében először használnak a karosszériahoz lent és újrahasznosított szénszálat. Az újonnan előállított szénszál mennyiségének csökkentése érdekében a járműhöz a Gen2 autókból származó újrahasznosított szénszálat használnak.

A Gen3 karbonlábnyomát az energiatakarékosság jegyében hozott intézkedések dokumentálása és a környezeti hatás csökkentése érdekében a tervezési fázistól kezdve mérték. Az elkerülhetetlen kibocsátás a Formula-E karbonsemlegességre vonatkozó vállalásának keretében kerül ellensúlyozásra.

 
Csúcstechnológia

A DS Performance mérnökei által tervezett DS E-TENSE FE23 igazi aduász a DS PENSKE csapata és a versenypilóták – a címvédő Stoffel Vandoorne és a sportág egyetlen kétszeres bajnoka, Jean-Eric Vergne – számára.

A PENSKE AUTOSPORT-tal szövetkezve a DS Automobiles újabb bajnoki címek megszerzését és rekordok felállítását tűzte ki célul, mégpedig egy olyan bajnokság keretében, mely mindig is ösztönzőleg hatott a márkánál zajló kutatási és fejlesztési munkára.

Csúcstechnológiás Gen3 versenyautók, 11 versenycsapat, vadonatúj sportszabályzat (a körök számától függő versenytávok, a boxkiállások során végzett „Attack Charge” gyorstöltés): a 9. szezon minden bizonnyal az egyik legizgalmasabb évad lesz a bajnokság történetében.

 

A versenysport kedvez az autóipari innovációnak

Attól a merész céltól vezérelve, hogy megalkotja a holnap autóját, a DS Automobiles kivételes modelljei létrehozásakor az autóversenyzésben alkalmazott technológiákból merít ihletet.

A Formula-E versenyzésben szerzett tapasztalatok sikeres kamatoztatása a sorozatgyártású modellekben: ez az avantgárd szellemiség lényege.

A PILÓTÁK

DS PENSKE

A DS Automobiles új fejezetet nyit saját Formula-E versenyzésének történetében azzal, hogy a motorsport egyik legnevesebb szereplőjével, a PENSKE AUTOSPORT-tal szövetkezik.

A DS PENSKE Formula-E csapat – a címvédő világbajnok belga Stoffel Vandoorne és a sportág egyedüli kétszeres bajnoka, a francia Jean-Eric Vergne személyében – a 9. évadra a bajnokság legrangosabb versenyzőpárosát állítja ki.

A PENSKE AUTOSPORT, Stoffel Vandoorne és Jean-Eric Vergne részvételével a DS Automobiles újabb bajnoki címek megszerzését tűzte ki célul, és továbbra is arra törekszik, hogy a különböző technológiai megoldásokat a 2024-től kizárólag elektromos meghajtású szériamodelljeibe is átültesse.

a pilóták
DS PENSKE

A DS Automobiles új fejezetet nyit saját Formula-E versenyzésének történetében azzal, hogy a motorsport egyik legnevesebb szereplőjével, a PENSKE AUTOSPORT-tal szövetkezik.

A DS PENSKE Formula-E csapat – a címvédő világbajnok belga Stoffel Vandoorne és a sportág egyedüli kétszeres bajnoka, a francia Jean-Eric Vergne személyében – a 9. évadra a bajnokság legrangosabb versenyzőpárosát állítja ki.

A PENSKE AUTOSPORT, Stoffel Vandoorne és Jean-Eric Vergne részvételével a DS Automobiles újabb bajnoki címek megszerzését tűzte ki célul, és továbbra is arra törekszik, hogy a különböző technológiai megoldásokat a 2024-től kizárólag elektromos meghajtású szériamodelljeibe is átültesse.

ABB FIA Formula-E VILÁGBAJNOKSÁG

A 9. évad

Az ABB FIA Formula-E világbajnokság 9. évada 2023. január 14-én, Mexico Cityben vette kezdetét.

 

Idén a tisztán elektromos autók versenye 11 amerikai, ázsiai, afrikai és európai városban kerül megrendezésre, köztük 4 új helyszínnel (Hyderabad, Cape Town, Sao Paulo és Portland).

SZABÁLYOK & ELŐÍRÁSOK

Az ABB FIA Formula-E világbajnokság alapszabályai

A szabályok alapján a futamokat mostantól körökben és nem időben mérik, hogy a csapatok jobban megtervezhessék a versenystratégiájukat. A körökre való átállással összhangban a Safety Car és a Full Course Yellow által okozott versenymegszakításokat ezentúl az extra versenyidő helyett extra körökkel kompenzálják.
Nevezés
A 22 versenyzőt két csoportra osztják. Ezután minden csoportból a négy leggyorsabb mérkőzik meg egymással kieséses párharcban. 
Gyorsabb, mint valaha
A Gen3 teljesítménye az időmérőkön 350 kW, versenyen 300 kW. 
Több verseny
A Safety Car és a Full Course Yellow által okozott megszakításokat ezentúl extra körökkel kompenzálják. 

VERSENYEREDMÉNYEK

A DS Automobiles a Formula-E bajnokság legeredményesebb konstruktőre

SZEZON
CSAPAT
FUTAM
GYŐZELEM
HELYEZÉS
POLE POZÍCIÓ
2022-2023
DS PENSKE
16
1
3
1
2021-2022
DS TECHEETAH
16
1
7
4
2020-2021
DS TECHEETAH
15
2
5
3
2019-2020
DS TECHEETAH
11
4
9
5
2018-2019
DS TECHEETAH
13
3
7
3
2017-2018
DS Virgin Racing
12
2
6
0
2016-2017
DS Virgin Racing
12
2
6
2
2015-2016
DS Virgin Racing
10
1
4
4
TOTAL
101
16
47
21

ez is érdekelheti

E-TENSE technológia

Elektromos autózás a DS Automobiles szerint

A kényelmet szolgáló technológiák

Hogy minden utazása igazi élménnyé váljon.